Aktuális programok
További programok
Eseménynaptár
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Babapark

Babapark Zebegényben

1931-ben alakult a VEZ, elnöke gróf Károlyi Lászlóné, akit az Egyesületben Napraforgónak neveznek. A VEZ tagjait virágokról, fákról és cserjékről nevezik el. Kb. 300 gyermek és 50 felnőtt tagja van. Belső életében teljes egyetértés van, nincs cím, rang és korkülönbség. Munkatársai önként vállalkoznak a nemes munkára, hogy Zebegény község gyermekeit játék, sport és szórakoztató munka közben neveljék vallásos, hazaszerető emberekké.

2013. óta a strand fölötti töltésen található parkban évente egy ünnepi alkalommal, a részt vevő gyermekeknek egy-egy rózsatövet ültetnek a szüleik, akik Napraforgó emlékét felelevenítve cserjék, fák, virágok vagy madarak nevét választhatják számukra. A választott név, a gyermek születési neve mellett, felkerül a kert kapuján elhelyezett táblára. A rózsatövet az önkormányzat ajándékozza a családoknak.
A virágültetésre hagyományosan a Zebegényi Napok programjának részeként kerül sor.



1. Kert - 2013. augusztus 3.

Szabadkai Hunor Nimród - "Kőszáli Sas"
Oláh Levente - "Fürgeláb"
Makai Zsombor - "Csibészke"
Kontor Dóra - "Hajnalka"
Guller Mihály - "Juhar"

2. Kert - 2013. augusztus 3. 

Katona Zsigmond László - "Kisfarkas"
Rácz Csenge Zoé - "Fehér Nárcisz" 
Bereczky Lilla - "Ligeti Fülemüle"
Pallag Zsófia - "Fehér Rózsa"
Varga Árpád Norbert - "Tölgy"
Járik Anna - "Pirók"
Károlyi Ádám - "Kacagó Csér"
Kósa Kamilla Gréta - "Margaréta"
Mádai Bence - "Aranymálinkó"
Gelencsér Olivér Ferenc - "Olajfa"
Oláh Máté - "Sólyomszem"
Schottner Soma - "Kiskópé" 

3. Kert - 2013. augusztus 3. 

Szabó Nelli - "Jázmin Bóbita"
Arnold Gergő - "Berkenye"
Mang Manna Abigél - "Pitypang"
Fieszl Dávid - "Sakakifa"
Krebsz Johanna Léna - "Csaláncsúcs"

4. Kert - 2014. augusztus 2.

Biczó Barnabás - "Fűzfa"
Bereczky Blanka - "Árvácska"
Fiedler Bence - "Kék Lagúna"
Tereczky Dénes - "Vadászsólyom"
Agárdi Vilmos - "Fehér Kánya"
Gáncs Balázs - "Mákvirág"
Gáncs Borbála - "Kakukk"
Hevér-Bándi Bence - "Szurikáta"
Antal Emma - "Kék Cinege"
Antal Ádám -  "Barátcinege"
Varga Ákos - "Eukaliptuszfa"
Varga Viktória - "Kislevelű Borrózsa"
Varga Dávid - "Dohánycserje"
Hodik Dorottya - "Százszorszép"
Kuha Luca - "Barna Fülemüle"
Tomasovszky Levente - "Billegető"
Szűcs Miksa - "Vöcsök"
Bodrogi Nóra Ágnes - "Bíbic"
Stáhl Bence - "Szívlevelű Eperfa"
Hornyák Csongor - "Sólyom"
Borda Benedek - "Mesebeli Vackor"
Borda Adorján - "Mosolygó Vadalma"
Szabó Kamilla - "Kék Búzavirág"
Szabó Benett  - "Cédrus"
Szabó János - "Fehér Szederfa"
Szabó Hanna  - "Levendula 
Szabó Gréta - "Pipacs"
Virág Eszter - "Keltike"
Constantinovits Johanna Katalin - "Hamvas Hanga"
Nagy Nimród - "Vízicsibe" 

5. Kert - 2014. augusztus 2.

Hegedűs Péter András - "Fülemüle"
Borsányi Zara - "Gulipán"
Csóka Szabó Zoé - "Vízmelléki Csukóka"
Hohnstadt Móricz - "Pacsirta"
Hohnstadt Leopold - "Tengelic"
Hauk Olívia Júlia - "Aranymálinkó"
Hauk Tamara Edina - "Varázslófű"
Hauk Korina Adrienn - "Aranysármány"
Zajácz Rozina - "Bazsarózsa"
Zajácz Vivien - "Ördög Harapta Fű Rét"
Sudár Barnabás - "Csicsergő"
Sudár Panna - "Búzavirág"
Bertman Maja Franciska - "Szövőcinege"
Hutter Zsófia Csenge - "Nyári Hérics"
Kocsis Adél Borbála - "Jégmadár"
Kocsis Alíz Gizella - "Királyka"
Kocsis András Lázár - "Fakókeselyű"
Bodor Sarolta - "Babarózsa"
Bodor Bendegúz - "Hársfa"
Bodor Ágoston - "Hamvas Fűzfa"
Varagya Gergő - "Rózsás Akácfa"
Varagya Panna - "Ligetszépe"
Agócs András - "Bambuszfa"
Agócs Márton - "Vadgesztenyefa"
Pallag Zsolt - "Európai Jégmadár"
Kósa Miksa - "Rétisas"

6. Kert - 2015. augusztus 1.
 
Tóth-Hibó Szonja - "Hápi"
Tóth-Hibó Kristóf - "Boci"
Szabadkai Hanna - "Levendula"
Katona Zsófia - "Kis Ezerjófű"
Miklóssy Orsolya - "Bozóti Fülemüle"
Miklóssy János Soma - "Mátyásmadár"
Kopanyecz Réka - "Sirály"
Kopanyecz Attila - "Fülesbagoly"

7. Kert - 2015. augusztus 1. 

Sándor Violetta - "Hermelin"
Szász Csaba Zalán - "Almafa"
Szász Csanád András - "Énekes Rigó" 
Szász Janka - "Tavirózsa"
Szabó Borbála - "Őszi Csillagvirág"
Szabó Ágoston Titusz - "Cseresznyefa"
Szabó Anna - "Lisztes Kankalin" 
Kontor Sára - "Gyöngyvirág"
Szikriszt Emma - "Tavaszi Veronika"
Kuha Flóra - "Szirti Imola"
Kósa Marcell Merse - "Diófa"
Krakkó Dóra - "Fehér Tündérrózsa"
Bereczky Róza - "Tündérrózsa" 
Bertram Milán - "Pálmafa"
Jung Dávid - "Fülemüle Kertike"
Ábrahám Zoé - "Zsoltina"
Nieredmüller Levente -"Jégmadár"
Kövesdi Zoltán János - "Mogyoró"
Pallag Zselyke - "Hajnalrózsa"
Juhász-Fieszl Zalán - "Halászsas"
Hevér-Bándi Benedek - "Karakál" 
Gieber Koppány Ákos - "Mamutfenyő" 

8. Kert - 2016. augusztus 6.

Hodik Kristóf - "Kis Légykapó"
Skripek Nóra - "Nádicinege"
Mácsai Eszter - "Kolibri"
Demény Fruzsina Janka - "Málna"
Szalai Mia Anna - "Kékbegy"
Zoller Viktória - "Rózsaflamingó"
Bertényi Andor - "Kisgömböc"
Szabó Rebeka - "Dália"
Szabó Manna - "Gyöngyvirág"
Constantinovits Borbála - "Boróka"
Nagy-Bencze Botond - "Sárgarigó"
Nagy-Bencze Zsolna - "Zöldküllő"
Gózon Matias Miguel - "Tukán"
Oláh-Nánai Márton - "Sárgacica
Arató Balázs - "Cindribindri"
Oláh-Nánai Dávid - "Sárgakutya"
Dús Levente - "Páfrányfenyő"

9. Kert - 2017. augusztus 5. 

Krebsz Karina - "Pipitér"
Bugyinszki Mira - "Tátika"
Magyar Marcell - "Kacagó Csér"
Juhász-Fieszl Dominik - "Vitézsas"
Schottner Zita - "Mókus"
Berczeli Johanna - "Boróka"
Berczeli Maja - "Viola"
Berczeli Sára - "Csillagfürt"
Juhász Mátyás - "Mátyásmadár" 
Fieszl Róza - "Rózsa"
Ledvényi Rita - "Búzavirág"
Virág Csenge - "Szamóca"
Bősz Adél - "Barna Fülemüle"
Erdősi Dominik - "Kis Pele"
Nagy Nándor - "Vízi Pocok" 
Jung Ádám - "Mátyás Szajkó" 
Deák Csanád András - "Diófa"
Fórika Benedek - "Rókaszőlő"
Mang Maja Barka - "Szeder"
Marinovszky Mira Lujza - "Kisoroszlán" 
Marinovszky Milán - "Elefánt"

10. Kert - 2018. augusztus 4.

Ábrahám Rita - "Boglárka"
Bertényi Bátor - "Fakó Keselyű"
Pálmai András Ákos - "Róka"
Sasvári Sebő Károly - "Babérfa"
Szikriszt Ádám - "Kocsányos Tölgy"
Fieszl Benedek - "Sárkányvérfa"
Mosonyi Anna Nóra - "Boglárka"
Hevér-Bándi Eszter - "Tavaszi Csillagvirág"

11. Kert 2019. augusztus 3. 

Demény Noémi Dorina - "Áfonya"
Fekete Csilla - "Tavaszi Csillagvirág"
Fekete Bálint - "Cukorjuhar"
Fekete Luca - "Fürtös Gyöngyike"
Németh Blanka - "Bóbita"
Hodisán Nina Edina - "Cseresznyevirág"
Liebsch Simon Lukács - "Páfrány"
Legény Boróka - "Katicabogár"


12. Kert 2021. augusztus 21.

 

Benke Áron   „Gyurgyalag”
Deák Boróka   „Borókabogyó"
Deák Sarolta  „Vadhangya”
Dudás Hanga Edit   „Hangavirág”
Fieszl Boldizsár    „Cser”
Giber Csongor Ádám   „Kanári Sárkányfa”
Hock Barnabás Balázs   „Hársfa a nagy levelű”
Hollandi Vince Pál   „Szalakóta”
Kóbor Lia   „Berkenye”
Kovács Mimi   „Csipke”
Kövesdi Viktor   „Fűzfa”
Magyar Fanni   „Bazsarózsa”
Mosonyi Gréta   „Margaréta”
Pálmai Zsófia   „Tulipán”
Sándor Liliána   „Vízililiom”
Szabó Flóra   „Füstifecske”
Tóth Adél Szonja   „Csillag virág”
Tóth Viktor Benett    „Bókoló Aranyfa”
Varga Hanna   „Levendula”